Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Nagy lépés a végső siker felé! Barcelona-Espanyol: 5-0

2016. május 09. - crackajack

ertekelo_8.png

Izgatottan vártam ezt a mérkőzést, bevallom egy kicsit tartottam is tőle. Úgy gondoltam nagyon nehéz lesz megnyerni a meccset, de végül kellően komolyan vették a játékosok a katalán derbit és nem hagytak kétséget afelől, hogy nagyon kell nekik a Liga!

Hangzatos nyilatkozatok jöttek a spanyol szomszédoktól a viadal előtt, hogy szívesen keresztbe tennének a bajnoki címet illetően nekünk, amivel madridi malomra hajtanák a vizet. Eztért a stadionban a katalán szurkolók természetesen kellő szeretettel és odafigyeléssel fogadták őket. A kulcs a gyors vezetés megszerzése volt egyébként a mérkőzésen, amit Messi varázsolt a bal felsőbe, egy tökéletes szabadrúgás után. Nem nagyon volt sansza az ellenfelünkek arra, hogy beleszóljon a meccs végkimenetelébe, mégis maradt az eredmény karcsú 1-0 a félidőben. Ez veszélyes tud lenni, így a második játékrészt is tekintélytparancsolóan kezdtük, a meccs lezárása érdekében támadásban maradtunk és öt gólig egyenesen meg sem álltunk. Jöjjön az értékelő!

Ter Stegen: A 40. perc körül észrevettem a szőke fürtjeit és kapcsoltam, hogy ma ő véd. Persze ez egy kis túlzás, de szerencsére ezen a mérkőzésen, hagyták a védőink, hogy nyugodt délutánt töltsön el a kapuban. A dolgát, ami ráhárult azt így is elvégezte, bravúrt nem kellett bemutania. Lábbal nagyon jó, talán a világon a legjobb, ami egy Barça stílusú csapatnál fontos szempont. Reméljük kivárja a sorát és marad, mert 8-10 évre vele meg lenne oldva a kapus poszt, ha ilyen szépen fejlődik tovább. A hírek arról szólnak, maradni szeretne. Úgy legyen! Osztályzat: 73%

Dani Alves: Kicsit belealudt a meccsbe az elején, lehet sok tortát evett a szülinapi buliján. Eleinte nem sokszor kereste támadásnál az üres területeket, később viszont volt pár szép kényszerítője és felfutása. Egy alkalommal gyönyörűen ért vissza egy futóverseny után és remek becsúszással szedte el a sokkal fiatalabb Asensio elől a labdát, mikor egy kontrával próbált meglépni a Real Madridtól kölcsönvett játékos. A végére azonban mondhatni, egy egész korrekt teljesítményt tett le az asztalra. Osztályzat: 74%

Gerard Piqué: Magabiztosan futballozott az ízig-vérig katalán bástya. Felszívta magát, nála egy derbi sosem gyerekjáték! A bajnokság végéhez közeledve el lehet mondani róla, hogy jó szezont produkált. Elhatározta, hogy összeszedi magát és újra Európa top védői közé akar tartozni. Szerintem ez összejött neki. Lehet rá számítani a földön és a levegőben is. Ismét nagy százalékkal nyerte a légicsatákat és nem jön zavarba, ha meg kell indulni és hátulról kell szervezni a játékot. Osztályzat: 78%

Javier Mascherano: Egy igazi vezéregyéniség. Karszalag nélküli kapitány. Hősiesen harcol a pályán a véksőkig! Olyan mint egy pitbull, akit beengednek a kutyaviadalon a ketrecbe és addig megy, amíg dobog a szíve (Simeone lájkolja ezt). A meccs elején kapott egy ijesztő, véleményem szerint egyből pirosat érő rúgást, aztán még párat ezután, de meg se kottyan neki. A védelem legjobbja volt ezen a napon. Rengeteg párharcot nyert, halmozta a megelőző szereléseket. Kifogástalan mérkőzést játszott. Osztályzat: 81%

Jordi Alba: Jól pörgött a Ferrari becenevet viselő bal bekkünk. Védekezésben is megállta a helyét és sokszor előre merészkedett, helyet teremtve ezzel Neymarnak. A gyorsasága talán kopni látszik, mert néha ebben a szezonban lefutotta pár játékos, ami 1-2 éve elképzelhetetlen volt számomra. Anno a Roma elleni meccsen Salah futotta meg rendesen, ami meglepő volt nekem, de Hernán Pérez is meg tudta izzasztani vasárnap néhányszor. Persze zavar nem keletkezett ezekből a szituációkból és természetes, hogy az idővel arányosan a gyorsaság is csökken. Ezt a jó játékosok helyezkedéssel oldják meg. Alba pedig egy jó játékos, nincs félnivalónk ezt illetően. Egy jó cserét viszont nézni kellene erre a posztra nyáron. Mert Adriano távozni készül a hírek szerint, a Lazio jelen állás szerint a befutó nála. Mathieu pedig nem egy magas szintű megoldás a szélen. Jordinak volt egy tökéletesen kivitelezett sarkazásos passza, amire azért csettintettünk szerintem mindannyian. Osztályzat: 74%

Sergio Busquets: Az oktopusz. Így hívják Katalóniában, mert mindenhova odaér valahogy, a lábak közül elcseni a labdát. Volt 1-2 nagyvonalú sarkazása, ami eladott labda lett. Ekkor még 1-0 volt az állás. Csak ennyit mormogtam magamban a tv előtt: Busquets, majd 3-0-nál, jó?! Ezen a meccsen nem nyújtott kiemelkedőt, de nem kell hangsúlyozni milyen fontos a jelenléte a pályán. A helyezkedése, az esze, amit kamatoztat mérkőzésről-mérkőzésre. Igazi Barça-DNS. Meccs után bemutatta gyermekét a nagyérdeműnek. Ezúton is gratulálunk neki! Osztályzat: 72%

Ivan Rakitić: Egy olyan karakter, akire régóta szüksége volt a csapatnak. Harmóniát teremt a védekező és a támadó csapatrész között. Emellett jó meglátásai vannak és piszok nagy bombákat tud megereszteni. A Xavi-Iniesta-Busquets fémjelezte Barça-középpályát, ha éppen nem birtokolták a labdát, zavarba lehetett hozni, főleg, mikor Xavi már 33 is elmúlt. Ivan nagyon hasznosan segíti az aktuális jobb bekk munkáját. Az Espanyol ellen csak egy lövése volt, de komplett mérkőzést játszott, míg Rafinha nem váltotta a 70. perc után. Osztályzat: 73%

Andrés Iniesta: Úgy fordul le az emberéről, ahogy senki. Na, talán Xavi szorossá tette volna, ha lett volna ilyen vetélkedő köztük. Élmény nézni, amit tesz a labdával. Hátrébbról szervezi a játékot és több védekező feladat jut rá, de jól csinálja ezt is. Kapitányi kötelezettsége révén, testi ütközetet is bármikor bevállal, régebben ez kevésbé volt elmondható róla. Talán a sérülékenysége miatt is volt ez, de idén hála az égnek elkerülik a sérülések. Osztályzat: 74%

Leo Messi: Szabadnapjait is edzéssel töltötte, nagyon koncentrál a szezon hátralevő részére és ez a katalán híveknek mindenképpen megnyugvást jelenthet. Egy precíz szabadrúgással vezetést szerzett. Hetedik szabadrúgásgólja volt a szezonban, ez egyéni legjobbja eddig. Remek cseleket mutatott be, néhányszor még magához képest is vagány mozdulatokkal próbálta becsapni a védőjét. Nagyon szépen fordított, Ney és Alba felé többször is. Úgy lát a pályán, mintha felülről nézné a mérkőzést és észreveszi azokat a passzlehetőségeket, amiket más nem is figyelne. Jól játszott és láthatóan élvezte is a mérkőzést! 5 lövést eresztett meg, sajnos több gólt azonban nem ért el, de megtette amit meg kellett tenni. Osztályzat: 82%

Neymar: Nagyon lendületesen kezdte az ifjú brazil. Sok helyzetet dolgozott ki, végig elvonta 2-3 ember figyelmét is. Volt hogy négy játékos is csak bottal üthette a nyomát. Ez a kifejezés az Espanyol-védőkre egyébként is jól illik. Kicsit néha átmentek 'ősemberbe'. Neymar ezen nem akadt fent, csinálta amihez a legjobban ért, focizott! Két gólpassz fűződik a nevéhez és a végén Suárez passzát gurította a barçás körökben méltán népszerű, Pau López kapujába. A mérkőzés legjobbja címet én mindenképp Neymar Jr neve mellett tüntetném fel. A formajavulás miatt is, meg mert ténylegesen nagyon odatette magát és égett benne a bizonyítási vágy. Osztályzat: 84%

Luis Suárez: 3 lövése volt, kettő ezekből gól lett. Kell ennél több egy befejező játékostól? Nem, de adott egy gólpasszt is. Egy paraszthajszál választja el a Pichichi trófeától. 37 bajnokin 37 gólt ért el. Nagyon drukkoljunk neki, hogy szombaton a Granada kapuját is bevegye. Szívesen látnám, ahogy fogja a névre szóló Aranycipőt egy nagy mosollyal. Az idők, a korszakok változnak, ezáltal a focis trendek és taktikák is. Nehéz összehasonlítani egy Kubala-féle csapattal és játékossal őt. Ettől független, szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden idők egyik legjobb 'kilencese'! Ebbe a Barçába a legjobban az uruguayi illik. Nem mindenki gondolta így, mikor leigazoltuk, de újra és újra bizonyítja a kvalitásait. Akkor is gólerős, mikor 60 percig észre se vesszük, csak birkózik a védőkkel és fárasztja őket. Aztán az adott pillanatban lecsap. Tökéletes csatár! Örülök, hogy láthatom. Hamar Leo jóbarátja lett és ez is kamatozik a pályán folyamatosan. Osztályzat: 83%

Rafinha: Huszonpár percet kapott, első labdaérintését góllal koronázta meg. Pau kapus nagyon mellé nyúlt Neymar passza után és bepofozta a labdát. Hosszú sérülése után kezdi felvenni a ritmust, jól mozgott és ott van a brazil Copa América keretében Dungánál, valamit az olimpiára is utazhat. Reméljük a következő idényben, az egesz szezon során számolhat vele Lucho. Osztályzat: 74%

Jérémy Mathieu: Sok dolog nem történt vele. Alba jobban bánik a labdával. Neki inkább a testi ereje hasznosítható és a magassága. Gyorsabb játékos, mint aminek tűnik, de néha kicsit suta mozdulatokat is látni tőle. Inkább középhátvédként hasznos, vészmegoldásnak opció csak a balhátvéd pozíció a számára. Osztályzat: 71%

Arda Turan: Nem kapott sok időt ez tény. Nem is mutatott sokat, ez is tény. Inkább már a következő szezont várom vele kapcsolatban. Ott vajon tud-e majd többet mutatni? Mert ez vékony teljesítmény eddig. Egyáltalán marad-e, az is kérdéses a sajtó szerint. Luis Enrique annyira ragaszkodott hozzá, csak beépíti. Szélen lassú, oda nem tartom jó megoldásnak. Közepén kellene neki helyet találni. Jó feladat lesz a nyárra Enrique mesternek. Nem osztályzom Ardát, nem akarok szemét lenni.

Szombaton Granada elleni idegenbeli meccs jön. Lezárhatjuk azt, amit már rég le kellett volna. Izgalmas lett a vége nem mondom, de egy győzelemmel újabb bajnoki cím kerülhet a vitrinbe! A Granada már vasárnap megszerezte a tagságot az első osztályhoz a következő idényre. Ez kicsit megnyugtató.. Muszáj nyerni, nincsen kifogás! ¡VISCA El BARÇA!

1a33f5d2e500000578-3579673-image-a-92_1462726860240.jpg

süti beállítások módosítása