Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Barcelona - Celta Vigo

2017. március 04. - fcblaurie

elozetes_34.png

A spanyol bajnokság 26. fordulójában a Celta Vigo látogat a Camp Nouba.

Az előző meccsen történt:

A szerdai mérkőzésen az elvárásokhoz mérten, simán verte meg a katalán gárda gijóni ellenfelét. Messi szemfüles fejesével hamar megszereztük a vezetést, amit egyből növelt Suárez. Carlos Castro szinte a semmiből szerzett egy gólt az asztúriaiaknak, de ez kevés volt, mert Suárez, Alcácer, Neymar és Rakitić találatával kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott a Barcelona.

A mérkőzésen mindenki elfogadható teljesítménnyel rukkolt elő, de a liga egyik leggyengébb csapata ellen, akik ráadásul még a hétvégi bajnokira tartalékoltak is, ez bőven elvárható volt. Rakitić eddigi önmagához képest remek játékot mutatott, ahogy Mascherano is. 

Luis Enrique ismételten egy 3-4-3-as taktikával küldte fel a csapatot, és úgy tűnik, hogy kezd működni. Bár az igazán komoly tesztek majd csak most fognak jönni.

A hazai együttes a bajnoki címért küzd, míg a galíciaiak jelenleg a felső ház utolsó helyén tartózkodnak. Ennek ellenére a vendégeknek is van okuk a bizakodásra, hiszen a Luis Enrique vezette Barcelonát már háromszor is sikerült legyőzniük, ilyesmit egy másik csapat sem mondhat el magáról.

Ter Stegen eddig nyolc gólt kapott a Celta elleni bajnokikon, ami rendkívül magas szám, figyelembe véve, hogy ez öttel több, mint amennyit bármelyik másik csapat ellen kapott a német kapus.

Luis Enrique nem számíthat két sérült játékosára, Vidalra és Mathieu-re, és rajtuk kívül még Gomes is hiányozni fog betegség miatt. Amennyiben Piqué vagy Messi ma besárgul, a következő bajnokit ők is maximum a lelátóról figyelhetik majd.

Aki az elmúlt egy hetet nem egy barlangban töltötte, az biztosan tudja, hogy az asztúriai mester a szerdai, Sporting elleni 6-1-re megnyert mérkőzés után bejelentette: a szezon után feláll a katalán kispadról. Remélhetőleg ez pozitívan fog hatni a csapat teljesítményére.

A felek legutóbbi három bajnoki összecsapása rendkívül érdekesen alakult, emlékezzünk csak a 4-1-es Celta győzelemre, vagy éppen Messi legurított büntetőjére, de volt itt 6-1-es katalán siker is, valamint egy 3-0-ról visszahozott meccs, aminek hajrájában ter Stegen úgy döntött, fejberúgja Pablo Hernándezt. Ami közös ezekben a mérkőzésekben, az a rengeteg gól, valamint az aktuálisan hazai pályán játszó csapat győzelme, ez tehát a katalánok számára jó előjel.

Ami a formát illeti, a gránátvörös-kékek a bajnokságban 18 meccs óta nem találnak legyőzőre. Ebben a sorozatban azonban van 5 döntetlen is, valamint közben a nemzetközi porondon becsúszott egy 4-0-ás vereség is.

Eduardo Berrizzoék egy jó hajrával még megcsíphetnek egy nemzetközi szereplést érő pozíciót, ráadásul nekik is van egy elhalasztott meccsük, éppen a Real Madrid ellen, a királyiak így egyetlen ponttal lemaradva a Barça mögött ólálkodnak. Mindkét csapatnak égető szüksége van tehát a pontokra.

Várható kezdő: ter Stegen – Piqué, Mascherano, Umtiti – Roberto, Busquets, Iniesta, Alba – Suárez, Messi, Neymar.

A 20.45-kor kezdődő meccset a Sport1 közvetíti.

41757475.jpg

Bala

süti beállítások módosítása