Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Barcelona - Espanyol

2016. december 18. - Blaugrana3

elozetes_20.png

A La Liga 16. fordulójában a Barcelona hazai pályán a városi riválist, azaz az Espanyol csapatát fogadja.

Az Espanyol utoljára 2009-ben nyert a Camp Nouban. Akkor Iván de la Peña duplájára Touré válaszolt. Azóta tétmeccsen nem nyertek blaugranák ellen, de idegenben még csak pontot sem szereztek. Szám szerint nyolc mérkőzés óta folyamatosan nyer a csapat hazai pályán a kékek ellen, és mindössze két alkalommal tudta bevenni a kapunkat a rivális gárda.

Jelenleg Quique Sánchez Flores tanítványai 22 ponttal a kilencedik helyen tanyáznak, és az egyik legstabilabb középcsapat a bajnokságban. A taktikájuk a védekezésre épül, és a magabiztos labdajáratásra. Szervezetten játszanak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy pontot szereztek a Calderónban.

A Barcelona jelenleg 31 ponttal a harmadik helyen áll a Sevilla tegnapi győzelmével, és hat pont a lemaradás az éllovas Real Madriddal szemben. Égetően fontos lenne a három pont begyűjtése.

A keretből technikai döntés miatt kimaradt Gomes, Vidal és Masip, míg Mathieu még mindig sérült. Az Espanyolnál Baptistão, Álvarez és Pérez is sérülés miatt marad távol, míg Piatti játéka kérdéses.

Várható kezdőcsapatok:

Barcelona: Ter Stegen, Roberto, Piqué, Mascherano, Alba, Busquets, Rakitić, Iniesta, Messi, Suárez, Neymar.

Espanyol: López, Sánchez, David López, Reyes, Caricol, Diop, Fuego, Jurado, J. A. Reyes, Moreno, Caicedo.

A 2016-os év utolsó bajnokija lesz. Az Espanyol elnöke úgy fogalmazott, hogy számukra ez az év legfontosabb meccse. 20 óra 45 perctől az összecsapást a Sport1 közvetíti.

süti beállítások módosítása