Sikerült begyűjteni mindhárom pontot a liga 21. játéknapján rendezett hazai mérkőzésen, az ellenfél ezúttal a nagy múltú baszk csapat volt. Luis Enrique gárdáját így már csupán egy pont választja el az éllovas Real Madridtól, igaz, a királyiak két meccsel kevesebbet játszottak.
Pozitívumok:
A csapat simán felül tudott múlni egy jó ellenfelet, mindezt úgy, hogy több alapember csak a cserék között kapott helyet, vagy még ott sem. A szerepet kapó játékosok bizonyították, hogy rájuk is lehet számítani. Végre Messi is pihenhetett egy keveset. Az argentin zseni lecserélésével klasszikus 4-4-2-re váltott a Barça, mi pedig láthattuk, hogy így is megy – igaz, hasonló alakzatban gyakran játszunk mostanság.
(Személy szerint nem vagyok a 4-4-2 rajongója, szívesebben látnám a Barcelonát a megszokott 4-3-3-mas, esetleg 3-4-3-mas formációban, de az én véleményem most aligha számít.)
Negatívumok:
A védelem ma finoman szólva sem volt rock solid, főleg az első játékrészben akadtak meleg helyzetek a katalán kapu környékén. Volt itt eladott labda, bénázás, rossz helyezkedés, minden. Szinte kisebb csodával ér fel, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset, ami egyébként alakulhatott volna máshogy is, ha a vendégek kihasználják legalább az egyik lehetőségüket.
Egyéni értékelések:
ter Stegen: 8 – Több remek, ráadásul fontos védést láthattunk tőle ma, emellett lábbal is rendben volt. Különösen nagy bravúrt mutatott be Raúl García rövidre visszahúzott lövésénél, villámgyors mozdulattal sikerült a kapufára tolnia a játékszert.
Aleix Vidal: 7 – Továbbra is ambivalens jellem a katalán fiatalember. Támadásból jeles, védekezésből viszont csak egy gyenge elégségest érdemel, igaz, ezúttal utóbbi téren is egész szépen megállta a helyét. Mindenesetre hiba volt leírni őt, helye van a csapatban. Egy újabb példa arra, hogy miért nem szabad feladni soha.
Piqué: 5 – Ez most elég gyengére sikerült, szerencsére nem lett belőle komolyabb gond. Voltak jó pillanatai is, azonban középhátvédként labdát veszíteni nem túl szerencsés dolog. Valószínűleg jobban is tette Lucho, hogy a szünetben lekapta az egyébként rendszerint megbízhatóan teljesítő játékost.
Umtiti: 5 – Nos, neki sem ez volt a legemlékezetesebb meccse gránátvörös-kék mezben, volt rossz helyen eladott labdája és helyezkedési hibája is.
Mathieu: 6 – Bizonyára sokan egyetértenek velem abban, hogy nem kéne erőltetnünk őt a védelem bal oldalán. Ennek ellenére a francia óriás ma megoldotta a feladatát.
André Gomes: 7 – Nem lehetett panasz rá, elég megbízhatóan tette a dolgát a pálya közepén, magabiztosnak tűnt, ráadásul ezúttal is rengeteget futott.
Rafinha: 6 – Jól mozgott a pályán, aztán jött ter Stegen térde. Reméljük nincs nagy gond.
Arda: 6 – Néha eltűnt, de mikor előkerült, rendszerint nagyszerű megoldásokkal rukkolt elő.
Messi: 6 – Ma nem ő húzta a csapat szekerét, kissé sokalltam az eladott, elveszített labdáinak számát. A gólja azért egyáltalán nem volt rossz. Bő egy óra elteltével megkapta megérdemelt pihenőjét.
Neymar: 9 – Csak a gól hiányzott a játékából, ezt azonban úgy gondolom, ez alkalommal simán elnézhetjük neki. Ha kellett, védekezett, ha pedig támadtunk, jött az elastico meg a bicikli.
Alcácer: 6 – Néha még mindig foghattuk miatta a fejünket, de mintha kezdene formába lendülni. Megtört a gólcsendje, ami a ligában már elég régóta tart, és ezen kívül is akadtak jó pillanatai.
Mascherano: 7 – Pályára lépésével stabilizálódni látszott hátul a helyzet. A megbízható énjét láthattuk ma a pályán.
Rakitić: –
Sergi Roberto: –
Barcelona 3-0 Bilbao
G.: Paco Alcácer (18.), Messi (40.), Aleix Vidal (67.)
Bala