Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Atlético Madrid – Barcelona

2017. február 26. - fcblaurie

elozetes_33.png

A bajnokság 24. játéknapjának rangadóján a fővárosba látogat az FC Barcelona. Nehéz meccsre van kilátás, a győzelem mégis kötelező.

Ugyanez a másik oldalon is igaz, a matracosok jelenleg a tabella negyedik helyén szerénykednek. Mindkét együttes megnyerte legutóbbi három bajnoki meccsét, a Barça ráadásul október eleje óta veretlen a ligában, ennek ellenére elmondható, hogy egyik csapat sincs csúcsformában.

Luis Enrique nem túl sokatmondóan úgy fogalmazott, csapatának az lesz a célja, hogy jó meccset játszva begyűjtse a létfontosságú 3 pontot. Elmondta továbbá, hogy ezen a szinten minden meccs nehéz, ilyen lesz ez is.

Simeone ismét megdicsérte a katalánokat, mondván, ellenfelük még mindig a világ legjobb csapata, a PSG elleni súlyos vereség ellenére is.

Luis Enriquével a kispadon az Atletinek nem terem sok babér a Barça ellen, hét katalán győzelem mellett két iksz, valamint egy fővárosi diadal a mérleg. Az idei kiírásban negyedszer fog összecsapni a két óriás, az eddigi három meccs színvonala elmaradt a várakozásoktól, talán most fognak kárpótolni minket a felek.

A mai lesz egyébként az utolsó alkalom, hogy Atlético – Barcelona mérkőzést rendeznek a Vicente Calderónban. A matracosok szedhetik a sátorfájukat, a stadion helyére ugyanis házakat, valamint parkot terveznek építeni.

Jó hír viszont az Atlético számára, hogy Godín visszatérhet a csapatba sérülése után. A másik oldalon Arda, Vidal, valamint Mascherano sérülés miatt kénytelen távol maradni, Masip pedig edzői döntés okán maradt ki. A keret tehát így néz ki:

ter Stegen, Cillessen, Piqué, Rakitic, Sergio, Denis Suárez, A. Iniesta, Suárez, Messi, Neymar Jr, Rafinha, Alcácer, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, André Gomes, Umtiti, Mathieu.

Várható kezdő: ter Stegen – Roberto, Piqué, Umtiti, Alba – Rakitic, Busquets, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar.

Ha sikerülne megszerezni mindhárom pontot, a Barça a tabella élén találná magát, igaz, este a Real a Villarreal legyőzésével visszaugorhat az első helyre, ráadásul még mindig egy meccsel kevesebbet játszva.

Remélhetőleg a srácok az utóbbi idők nehézségei után most magukra találnak. A bajnoki címért folyó küzdelemben erre egész biztosan szükség lesz.

A 16.15-kor kezdődő meccset a Sport2-n izgulhatjuk végig.

Bala

süti beállítások módosítása