Luis Enrique az aktuális meccs előtti sajtótájékoztatón beszélt a sérülésekről, a visszavásárlási joggal rendelkező játékosokról és Messi felépüléséről. A Villarreal ellen nehéz mérkőzést vár, úgy érzi, van még hova fejlődni.
Villarreal: A Villarreal egy nehéz ellenfél, mert olyan futballt játszanak, ami a mi stílusunknak nem fekszik annyira. A tavalyi szezonban vívott egyik meccsünk ellenük sem volt könnyű.
Sergi Roberto: Ő egy különlegesen intelligens játékos, ezért van az, hogy több pozícióban megállja a helyét.
Denis Suárez: Ugyanabban a helyzetben van, mint a többi játékos, akire visszavásárlási jogunk van. A teljesítményüket figyeljük és majd az alapján döntjük el, hogy élünk-e a visszavásárlási opcióval.
Egyéni védekezési hibák: Ha valaki hibát vét egy meccsen, azzal személyesen beszéljük meg, hogyan kellene javítani, amikor viszont a rendszerben van valamilyen probléma, akkor az az egész csapatra tartozik.
Jelenlegi helyzet: Jobb formában vagyunk most, azonban ez még nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. Mindig van hova fejlődni.
Messi: A felépülése jól halad. Vele a soraink közt nyilván erősebbek vagyunk, de remek csapatunk van és nagyon igyekeznek pótolni őt.
Válogatott szünet: Soha nem az alapján állítottam össze a keretet egy aktuális meccsre, hogy ki milyen válogatott meccseket játszik.
Rotáció tavalyhoz képest: Nem tudunk annyit rotálni, mint tavaly, bár erősen próbálkozunk. Nem tudjuk sajnos kontrollálni, hogy ki sérül le és ki nem, kevesebb játékossal pedig kevesebb a lehetőség is.
Szerettem volna többet pihentetni néhány játékosomat, de a jelenlegi helyzetben ez most nem jött össze. Ez van, el kell fogadnunk.
Csapatépítő tréning a vidámparkban: Egy-egy ilyen esemény után összetartóbb a csapat. Ha a családokat is hozhatják a játékosok, az még jobb.