Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Samper és Munir: hol kezdik a szezont a fiatalok?

2016. augusztus 19. - fehertamas

sampermunir.pngA nyáron két barçás fiatal nevét is többször lehetett olvasni a sajtóban, először a konzisztens teljesítményéért felnőttszerződéssel megjutalmazott Sergi Samperről (erről mi is írtunk) majd az előszezon végére jó formába lendülő Munirról cikkeztek sokat. Most, egy eseménydús átigazolási szezon végén azonban bizonytalanná vált mindkettejük helyzete, könnyen elképzelhető, hogy az átigazolási időszak lezárta után nem a Camp Nou gyepén rúgják majd a bőrt. 

Nézzük, hogy melyek azok a csapatok amik sorukban tudnák a két fiatalt, s milyen üzletek születhetnek. 

1, A nagy valenciai csereüzlet 

Miután a Barça egész nyáron egy ideális negyedik számú csatárt kutatott, most úgy tűnik végre megtalálta azt a játékost, aki majd betölti ezt a szerepkört: akármennyire is valószínűtlennek tűnt ez még hetekkel ezelőtt, úgy néz ki a fiatal spanyol válogatott, Paco Alcácer érkezhet majd. Ha őt valóban leigazolja a katalán klub, akkor ő már a második Valenciától leigazolt futballista lesz idén, a sor azonban még nem áll meg: egybehangzó értesülések szerint a Manchester Citybe tartó Claudio Bravo pótlására Diego Alvest nézte ki Robert Fernández, így "csomagban" Alcácerrel együtt érkezhetnének. Az ár 40 millió lenne, plusz a fent említett két fiatal játékos – kölcsönben vagy visszavásárlási opcióval – Samper és Munir. Ez a lehetőség talán első ránézésre kedvező lenne a klubnak, hiszen nyerne vele két remek játékost, ám nem biztos, hogy a Valencia a legjobb hely lenne most két igencsak fejlődőképes, ám nagy odafigyelést igénylő csiszolatlan gyémántnak, mint amilyenek Samper és Munir. 

2, Egy év kölcsön a La Ligában 

Ha mégsem, vagy máshogyan jönne össze a fent részletezett üzlet és a két játékos nem a Valenciába megy, akkor is valószínű, hogy legalább egy évre elhagyják Barcelonát. Sergi Samper esetében szinte teljesen biztos: a Spanyol Szuperkupa-odavágó mérkőzés keretéből kihagyott középpályással idén még nem számolna Luis Enrique, ezt igyekszik kihasználni a Granada. Az idén már Paco Jémez által irányított csapat kiváló opció lenne a fiatal Samper számára, egy remek, támadófocit előnyben részesítő edzővel és valószínűleg sok játéklehetőséggel. 

Munir esete már komplikáltabb: ő lehet hogy csak akkor távozik majd, ha a Barça negyedik számú csatárt vesz, s akkor sem biztosan. Ebben az esetben azonban a SPORT értesülései szerint nem lesz híján ajánlatoknak: a Valencián kívül a Celta Vigo és a Real Sociedad is kölcsönvenné, de állítólag Premier League és Serie A csapatok is lecsapnának rá. Esetében nehéz megmondani most még, hogy melyik klub lenne legideálisabb számára, annyi biztos, jót tenne neki egy szezonnyi állandó játéklehetőség. 

3, Maradnak a Barcelonában 

Bár nem jutna számukra annyi lehetőség, annyi biztos, hogy itt lennének leginkább szem előtt, egy profi edzői stábbal és nem akármilyen játékosokkal eltöltve a szezont. Ha megkapják a kellő bizalmat, ez sem lenne rossz opció. 

Akárhogy is legyen, a két fiatal előszezonja biztató volt, akárhova is kerülnek, nem ok nélkül reménykedhetünk, hogy egy napon majd a Barça kezdőjében láthatjuk őket hétről hétre.

 sergiseamper.JPG

süti beállítások módosítása