Az év első mérkőzését játssza a csapat a Spanyol király-kupa nyolcaddöntőjében, ahol az Athletic Club de Bilbao együtteséhez látogat az odavágón.
Szinte már megszokott, hogy a Copa Del Rey két legeredményesebb klubja minden évben egymásnak feszül. Idén sincs ez másképp, de sokkal hamarabb néz szembe a csapat a baszkokkal, mint arra előzetesen számítani lehetett.
A jelenlegi formák alapján egyértelműen a Barcelona számít favoritnak. A Bilbaónál ugyan az eredmények több, mint kevésbé jönnek, de a mutatott játék nem biztató. Stabil védekezés, pontrúgások, és Adurizra felívelt labdák. Röviden, és leegyszerűsítve ez a jelenlegi Bilbao koncepciója. Ettől függetlenül keményen meg kell izzadni a San Mamésben még a világ legjobb csapatainak is, hiszen hiába figyel sokszor egy teljes védelem csak Adurizra, a veterán csatár ontja a gólokat, és bizony minket is nem egyszer szomorított már el.
Valverde csapata a Racing Santandert 5-1-es összesítéssel búcsúztatta, a bajnokságban pedig jelenleg a hetedik helyen állnak 26 ponttal.
Luis Enrique gárdája kezd formába lendülni, hiszen az Espanyol, majd a Hercules ellen is magabiztosan nyertek a katalánok.
Várható kezdőcsapatok:
Athletic Club: Iraizoz; De Marcos, Laporte, Etxeita, Balenziaga; San José, Beñat; Williams, Raúl García, Muniain; Aduriz.
FC Barcelona: Masip; Roberto, Piqué, Umtiti, Alba; Rakitić, Busquets, Iniesta; Messi, Suárez, Neymar.
A Bilbao fiatal védőjénél, Yeray Alvareznél hererákot diagnosztizáltak pár hete, így a mérkőzés elején várhatóan az ő nevével ellátott pólóban vonulnak be az oroszlánok.
Mérkőzés időpontja: 2017. 01. 05. (csütörtök), 21:15
TV: DIGI Sport 1