Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Betis - Barcelona

2017. január 29. - fcblaurie

elozetes_28.png

Ma délben a Barça Sevillában lép pályára, az ellenfél a Betis csapata lesz. Egy esetleges győzelemmel a címvédő visszatérhetne a tabella élére.

Luis Enrique játékosai az utóbbi időben jó formának örvendhettek, az elmúlt öt meccsen egyaránt győztesként hagyták el a pályát. Ehhez hasonló menetelésre ebben a szezonban még nem volt példa.

Az asztúriai edző szerint a mai meccs más lesz, mint az őszi, amely 6–2-es katalán győzelemmel ért véget. Víctor Sánchez egyetértett azzal, hogy az esetleges bravúrhoz a tökéletes védekezés a kulcs.

A keretből Masip mellett ezúttal Iniesta, Busquets, valamint Rafinha maradt ki, mindhárom középpályás sérüléssel bajlódik. Sérültek a másik oldalon is vannak, ráadásul az andalúzoknak nem ment túl jól az utóbbi években az aktuális ellenféllel szemben. Utoljára 2011-ben bizonyultak jobbnak a barcelonaiaknál, azóta 8 vereséget és egy döntetlent könyvelhettek el.

Keret: Ter Stegen, Cillessen, Piqué, Rakitić, Denis Suárez, Arda Turan, Luis Suárez, Messi, Neymar, Mascherano, Paco Alcácer, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, André Gomes, Aleix Vidal, Umtiti, Mathieu

Várható kedző: Ter Stegen - Sergi Roberto, Piqué. Mathieu, Digne - Denis, Rakitić, Gomes - Messi, Suárez, Neymar

A meccset a Sport2-n követhetjük, a közvetítés 11.45-kor kezdődik.

Bala

süti beállítások módosítása