Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Alavés – Barcelona

2017. február 10. - crackajack

elozetes_31.png

Szombat délután 16:15-kor ismét a bajnokságra szegeződik tekintetünk, ugyanis ezúttal a Deportivo Aláves otthonába látogat a Barcelona. A meccselőzetesért kattints!

Mint ahogyan az szerda este kiderült, a Copa del Rey két döntőse méri össze az erejét a ligában.

A Barcelona egyértelműen győzelmi kényszerben lép majd az Estadio Mendizorrotza gyepszőnyegére, míg a hazai csapat egyelőre biztonságban érezheti magát a tabella 12. helyén. Sőt, nem kis bravúrnak köszönhetően Pellegrino mester még a kupa döntőjéig is elvezényelte a baszkföldi kiscsapatot. Hogy ez milyen hatással lesz a szombati meccsre a hazaiak szempontjából, az egyelőre kérdőjel, mert ez pozitívan és negatívan is kiütközhet. Vagy felspanolva és a diadalmenet után örömittasan lépnek majd pályára, de akár egy fáradt, esetlegesen tartalékos csapatot is pályára küldhet az argentin tréner.

Luis Enrique is nyilvánvalóan töri a fejét némi rotáción. Rafinha orrcsontja eltörött az előző fordulóban egy ter Stegennel való szerencsétlen ütközés során, így biztosan kihagyja a mérkőzést, ahogyan Javier Mascherano is, aki az Atlético Madrid ellen szenvedett combsérülést, ami miatt 2-3 hétig lesz harcképtelen. Rajtuk kívül Piquének is voltak kisebb fájdalmai, így elképzelhető, hogy a mester nem kockáztatja meg a katalán hátvéd szerepeltetését.

3_1.jpg

Aleix Vidal, aki hétről hétre egyre látványosabban harcolja ki Lucho bizalmát, előreláthatólag szerepet kap ezen a mérkőzésen, ugyanis a kupameccsen is éppen a becserélését szorgalmazta az edző, amikor Roberto a második sárgáját is begyűjtötte, így Vidal visszaült a partvonal mellől a padra. Iniesta és Busquets ugyanakkor már megkapta a zöld jelzést az orvosi stábtól. Kettejük közül viszont lehetséges, hogy csak Busi kerül vissza a kezdőbe és Iniestát fokozatosabban dobja csak vissza a mélyvízbe.

2_1.jpg

Várható kezdő: ter Stegen - Aleix Vidal, Umtiti (Piqué), Mathieu, Digne - Busquets, Gomes (Rakitić), Denis - Neymar, Suárez, Messi

Egyértelmű cél a győzelem, nem szabad jobban leszakadni a tabellán. Kellemetlen terepre látogatnak a katalánok egy izzasztó 'matracos' kupa csata után, de ha komolyan gondolják a bajnokságot, akkor az ilyen meccseket sikerrel kell abszolválni.

A többi szombaton kiderül 16:15-től a Sport2-n.

süti beállítások módosítása