Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Összefoglaló: Athletic Bilbao - FC Barcelona

Sérülésekkel tarkított küzdelem Baszkföldön

2015. augusztus 23. - fehertamas

barcelona_sc_logo.pngLezajlott a La Liga első fordulója. A Barcelona csapata a San Mamésben kezdte a szezont az Athletic Bilbaonál. Komoly küzdelem során, áldozatok árán megszerezte a három pontot és győzelemmel rajtolt. 

A Barcelona óvatosan kezdte meg a mérkőzést, egy ideig át sem lépve a felezővonalat. A hazaiak minden labdára rohamoztak és megnehezítették a katalánok labdakihozatalait. Ez történt akkor is, amikor Dani Alvest rohanta meg Aritz Aduriz, az ütközést követően pedig a brazil maradt lent, fájdalmas arccal. Sergi Roberto érkezett a helyére a jobbhátvéd pozícióba. Az első érdekesség a 22. percben következett, amikor Messi tizenhatoson belüli labdaátvételét követően Elustondo tisztán láthatóan kézzel ért a labdához, de a bíró nem ítélt tizenegyest. Nyolc perccel később ugyanaz a baszk védő Luis Suárezt próbálta szerelni, ez már egy jóval véleményesebb eset volt, a Del Cerro Grande bíró talán kompenzációból, most befújta a büntetőt. Messi lépett a labda elé és hagyta ki a lehetőséget. A Barcelona álmos első félidőt játszott és nem nagyon tudta áthámozni a Bilbao masszív védelmét. 

A második félidőre felrázhatta Luis Enrique a csapatát, hiszen sokkal élesebb játékot mutattak, több kialakított helyzettel. Az 53. percben a sérülésből visszatérő Alba húzta meg a szélt, és adta be tökéletesen Luis Suáreznek, aki nem hibázott, berúgta a ziccert Gorka Iraizoz kapujába. Hatalmas küzdelem kezdődött az eredmény megtartásáért, az Athletic Bilbao akaratereje azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pontot szerezzenek. Arra azonban elegendő volt, hogy még egy Barca játékost kényszerből le kelljen cserélni, Busquets egy Adurizzal történő ütközést követően hordágyon hagyta el a pályát. Nem tudni egyelőre mennyit kell kihagyni a katalán játékmesternek, de hiánya nagyon rosszul érintené a csapatot. Dani Alvesről már nem tudom ezt elmondani, hiszen egyrészt nincs jó formában, másrészt Sergi Roberto élete egyik legjobb meccsét játszotta az ő pozícióján. 

Ahogyan azt megjósoltuk, nehéz szülés volt, de végül megvan az első három pont az idei bajnoki szezonban. Komoly áldozatokat követelt, főleg hogyha Busquets és Alves sérülése komolynak bizonyul, de a Barcelona mindenképp jó munkát végzett, hiszen több sebből vérezve is le tudta győzni ott a baszk gárdát, ahol minden bizonnyal a többi spanyol csapat is meg fog szenvedni. 

ATHLETIC BILBAO - FC BARCELONA 0:1 | SPANYOL BAJNOKSÁG 1. FORDULÓ | SAN MAMÉS STADION | 2015. AUGUSZTUS 23. 18:30

GÓLSZERZŐ(K): LUIS SUÁREZ (53. PERC) 12.JPG

süti beállítások módosítása