Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Elemző: Barcelona - Bate Borisov: 3-0

2015. november 05. - fehertamas

bl_1.pngA BATE Borisov ellen begyűjtötte a három pontot a Barcelona és ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe (a csoport elsőséget a következő fordulóban biztosíthatja be, az AS Roma ellen). Természetesen a fehéroroszok elleni három gólos mérkőzést is summáztuk nektek öt pontban, kattints a továbbra, hogy elolvashasd! 

Három pont, három gól. A Barcelona Neymar és Suárez villanásaival ott van a nyolcaddöntőben. A néhány helyen felforgatott kezdővel kiálló katalánok végig domináltak a Bate Borisov alakulatával szemben, akik éppen annyit tettek meg, amennyi erejükből telt: végig védekezve állták a sarat. Luis Enrique csapata megmutatta, hogy a kevés terület és masszív bekkelés ellenére is tud gólokat szerezni, a Messi hiányában is varázslatos Neymar-Suarez duó megosztották egymás között a három találatot, 2-1 arányban. A középpályán Busquets folytatta zseniális formáját, a védelemben pedig két kulcsember is pihenőt kaphatott: Alba és Piqué nézték végig a kispadról a győzelmet. A csoport elsőséget november 24-én biztosíthatja be a Barca az AS Roma ellen, ahol egy döntetlen is elég lesz. Az est nem volt felhőtlen, hiszen Ivan Rakitic megsérült, egyelőre még nem tisztázott, mennyit kell kihagynia, annyi biztos, hogy a Villarreal ellen nem játszhat a hétvégén.

Első pont: A kapott gól nélküli sorozat folytatódik. A Barcelona éppen a BATE Borisov ellen kezdte meg ezt a sorozatot, amikor a BL előző fordulójában Fehéroroszországban járt. Azóta 5 meccs telt el, és ezen az 5 meccsen csupán 1 gólt kapott a csapat. Természetesen ebből nem lehet még messzemenő következtetéseket levonni, hiszen azt is jelentheti, hogy a Barcelona mostanában könnyebb ellenfelekkel nézett szembe, de ennyi erővel azt is, hogy Luis Enriqueének sikerült rendet raknia a védelemben. 

Második pont: Folytatódott (sajnos) egy régebb óta tartó sorozat is, méghozzá a sérülések sorozata. Ezúttal Ivan Rakitic lett az áldozat, akinek kihagyásáról hivatalos információ még nem született, a sajtó azonban körülbelül egy hónapról ír. Az biztos, hogy a Villarreal ellen nem lehet ott a csapat horvát motorja. Ez már a 16. sérülés ebben a szezonban, ami egy nagyon nagy szám, főleg a tavalyi szezonhoz képest. Sajnos egy ördögi körbe került a Barcelona, hiszen ezt a problémát az orvosolná, ha bővebb lenne a keret és nem minden meccset ugyanazoknak a játékosoknak kellene végigjátszania. Ez azonban pont akkor sikerülhetne, ha nem lenne ennyi sérülés.. 

Harmadik pont: Ter Stegen látszólag visszanyerte az önbizalmát. Újabb BL meccs, újra láthatjuk akcióban a csapat német fiatal tehetségét. MATS-nek több bátor megmozdulása is volt a tegnap este folyamán, és gólt sem kapott, idén már másodjára (először is a BATE ellen), ami valljuk be: idei formáját tekintve nagy szó. 

Negyedik pont: Sergio Busquets élete formájában játszik. 88 passz, melyből 86 pontos és kettő kulcspassznak számítható, 9 labdaszerzés, 4 győztes fejpárbaj és a jelenléte a pályán utánozhatatlan. A Barcelona legjobb középpályása. Nagy szükség lesz a következő meccsekben erre a formára. 

Ötödik pont: Formába lendülni látszik a gárda, ami nagyon jó jel, tekintve, hogy nyakunkon az El Clásico. A Neymar-Suárez páros halálos, a védelem úgy tűnik helyreáll. Hétvégén csata a jó formában játszó Villarreallal, a Real Madrid Sevillába látogat, ahol nem biztos, hogy begyűjti mindhárom pontot. Kemény forduló a La Ligában, majd válogatott szünet, és aztán jöhet a próba.12189402_10153907722234305_1551693581843648282_o.jpg

süti beállítások módosítása