Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Blind és Marquinhos, erősítés a védelembe

2016. június 01. - fehertamas

marquiblind_1.pngA sajtó ma két komoly jelöltet hozott fel, akik jövőre erősíthetik a Barcelona védősorát. A Manchester Unitedot átvevő José Mourinho terveiben nem szereplő Daley Blind és a katalánok által már régóta figyelt Marquinhos Correa a két középhátvéd akikért a nyáron ajánlatot tehet a Barca. 

Egy ideje már egyértelműen látszik, hogy a hátvédsor frissítésre szorul, és most, hogy Javier Mascherano, Marc Bartra és Thomas Vermaelen is lehetséges távozók, fontos, hogy a katalánok pótlás után nézzenek. Így jött a képbe Mauricio Lemos, a fiatal uruguayi védő, akiről már írtunk, vagy a mostani két opció: Daley Blind és Marquinhos. Mindkét átigazolásban van egy csavar, ám ha sikerülne nyélbe ütni, akkor elmondhatnánk, hogy a védelem minőségien fel lett javítva.

MARQUINHOS CORREA (22) - Fiatal brazil hátvéd a PSG-ből: A Barcelona már akkor érdeklődött Marquinhos után, amikor a játékos még a Romában játszott. Akkor a fiatal védő végül a PSG-t választotta, ám a következő szezonban megint gondolkozhatott, hiszen a katalánok újabb ajánlatot tettek érte. A SPORT szerint Marquinhos szeretne Barcelonában játszani, ám a PSG nem szívesen engedi őt el, tavaly például pont azért nem jött össze az üzlet, mert a franciák keveslették azt a pénzt amit a Barca kínált. 

Most 40 millió euróról szól a fáma, legalábbis a katalán lapok (Gerardo Romero megerősítésével) egy ilyen ajánlatot készítettek elő, nagy kérdés, hogy a PSG mit szól hozzá ezúttal. Most azért lehet reménykedni Marquinhos érkezésében inkább, mert annak ellenére, hogy két szezont már lejátszott Párizsban, a helyzete még mindig nem változott és még mindig többet padozik mint szeretne, míg a katalánok valószínűleg több lehetőséget adnának neki. Hátránya az ára, előnyeit aligha kell bemutatnom: fiatal, agilis védő, a jövő játékosa, aki minden bizonnyal remekül ki tudna bontakozni a Barcelonában. 

DALEY BLIND (26) - Mourinho stílusához nem illik, a Barcáéhoz igen: A Manchester United 2014-ben a VB után vásárolta meg Daley Blind játékosát Louis Van Gaal külön kérésére. Két szezont játszott le a vörös ördögöknél, ám most, hogy José Mourinho átvette a manchesteri csapat kiállítását, változott a helyzete, a portugál edző ugyanis kijelentette, hogy (Juan Matával együtt, akinek szintén figyeli a helyzetét a klub) Blind nem szerepel az elképzeléseiben a következő idényre, így új csapatot kell keresnie. 

Az ára 18 millió euró lenne, ami nem túl magas összeg. Blind a Cruyff által alapított Ajax akadémián kezdte pályafutását, ott pallérozódott, tehát nem kérdéses, hogy beleillik a Barcelona játékstílusába is, jobban mint előző csapatánál, ahol megosztó teljesítményt nyújtott. Képes játszani a középpályán és balhátvéd szerepkörben is. 

süti beállítások módosítása