Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

"A Barca nélkül nem lennék az aki, de most máshová vezet az utam!" - Bartra búcsúlevele a szurkolókhoz

14 év után távozik a saját nevelésű játékos

2016. június 04. - fehertamas

bartraletter.png"Több mint 14 évvel egy egy kisfiú érkezett a Barcelonához, 11 évesen, Eric nevű ikertestvérével karöltve, a szülei, Josep és Montse társaságában. A legnagyobb álommal érkeztek, ami csak lehet egy ilyen korú fiúcskának, azzal álommal, hogy annak a klubnak a mezét viselheti, ami születése óta kedvence. Ez az álom nagyon távolinak tűnt, szinte lehetetlennek, de az én esetemben mégis beteljesült. - írja Marc Bartra a szurkolókhoz címzett nyílt levelében, melyben megköszöni a támogatást és a bizalmat. 

"Fokozatosan, a magánéletemtől függetlenül minden héten edzéseken szerepeltem, kemény meccseket játszottam, láttam ahogyan barátok, kollégák jönnek és mennek, minden idény egyre nehezebb volt.

Időközben felcseperedtem, teltek-múltak az évek, nehéz és csodálatos időket megélve, döntést kellett hoznom, folytassam a tanulmányaimat, vagy adjak bele mindent a futballba, hátha sikert érek el. Nagy lépést tettem, minden értelemben. Szerencsére a körülményeim lehetővé tették, hogy csak a focival foglalkozzak, ezért felkerültem a Barca B-be, majd két évvel később - beteljesítve az álmomat, amiért áldozatokat hoztam és annyit küzdöttem, amire annyira vágytam - felkerültem a Barcelona felnőttcsapatába, a világ legjobb csapatába, a legjobb játékosok közé. 

Ez a 4 év a Barca játékosaként egészen hihetetlen volt: eseménydús, nehéz, brutális pillanatok, de mindenek felett felejthetetlen és páratlan. Köszönet minden társamnak, a legjobbaktól tanultam mind futballszinten, mind az élet dolgairól. Tanácsokkal, tippekkel láttak el folyamatosan, amitől fejlődhettem. Köszönet az edzőknek, a menedzsereknek, az elnököknek, orvosi stábtagoknak, szertárosnak, mindenkinek. 

Most pedig, mindenek felett szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak. A bizalom és a megbecsülés amit tőletek kaptam segített nekem járni az utam, segített küzdeni és hinni a címerben, szeretett klubom címerében. 

Most máshová vezet az utam, magabiztosan lépek rá, úgy ahogy eddig is, a sok támogatásból erőt merítve amit kaptam tőletek azokban a percekben amikor szükségetek volt a teljesítményemre a pályán. Követnem kell ezt az utat Melivel és a kicsi Galával (Bartra felesége és gyermeke - szerk.), tudva, hogy az itt töltött időm nélkül, azok nélkül a tapasztalatok nélkül amiket itt szereztem, most nem lennék az aki. Egyszer már beteljesült a legnagyobb vágyam, így képes vagyok hinni, és álmodozni úgy mint még soha. Hideg fejjel megyek tovább, remélve, hogy a legjobbamat adhatom a következő állomásomon és szenvedéllyel telve, hogy fejlődhessek tovább, mint játékos és ember. 

Elmegyek, és távol leszek tőletek, de ennek ellenére is imádom ezt a klubot a továbbiakban, mint egy igaz culé. 

Hinni kell, hogy tovább mehessünk az úton! 

Marc. "

Köszönünk mindent Marc Bartra, és sok sikert neked a karriered következő állomásán! 

süti beállítások módosítása