Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Lezajlott a szezon első edzése

11 az első csapatból, 13 a B-ből

2016. július 20. - fehertamas

jusima.pngMa reggel a Ciutat Esportiva sportközpontban a Barcelona megkezdte a 2016-17-es szezonra való felkészülést, megtartották az első edzést az idényben. A tréningen 10 első csapatos játékos és 13 B csapatos játékos vett részt. 

Luis Enrique harmadik szezonját kezdi meg a katalánoknál, és ahogyan az lenni szokott, az előszezont az alapozás mellett a kísérletezésre is felhasználhatja. 13 játékost hívott fel az első edzésre a Camp Tito Vilanova pályára, köztük 6 olyan fiatal, akiket most igazolt a B csapat. 

José Suarez (akivel együtt már három Suárez nevű játékos is részt vett az edzésen), Gerard Gumbau és Juan Camara már ismerős arcok a B csapatból feljárók közül, de Alberto Perea, Borja Lopez, Carbonell és Carlos Alena még nem szerepelhettek az első csapat edzésein, hiszen az előbbi kettő előző télen érkezett, Carbonell két éve, Alena pedig még csak most kezdett el a B csapatban is játszani, neki nagy jövőt jósolnak egyesek. 

Marlon Santos, José Martinez, Nili, Abeledo, Alfaro és Cardona mind a nyáron érkeztek a B csapathoz, Luis Enrique pedig szeretné a saját szemével megnézni teljesítményüket, illetve azt, hogy mennyire érte meg őket elhozni. Egy jó teljesítménnyel szépen letehetik a névjegyüket. 

Az első csapatból eredetileg 10 ember - Luis Suárez, Jeremy Mathieu, Adriano, Munir, Sergi Samper, Alen Halilovic, Jordi Masip, Sergi Roberto, Aleix Vidal és Denis Suárez - vett volna részt az edzésen, ám két ponton is változás történt: Halilovic minden bizonnyal elutazott Hamburgba, hogy tárgyaljon a német klubbal egy átigazolásról, természetesen visszavásárlási opcióval (ahogyan arról már Facebook oldalunkon beszámoltunk). Valamint Montoya és Cristian Tello, a Barca két peremembere, kiknek sorsa valószínűleg kölcsön vagy eladás lesz, egy héttel hamarabb tértek vissza vakációjukról, valószínűleg azért, hogy meggyőzzék Luis Enriquét az előszezon során, hogy mégis van helyük a Barcában a 2016-17-es szezonban. 

A következő edzés ma este lesz, 18:30-kor. 

2.JPG

süti beállítások módosítása