Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Marquinhos lesz a tél nagy durranása?

2016. szeptember 16. - fcblaurie

sima_21.png

A napokban újra felröppentek azok a pletykák, miszerint Marquinhos a téli átigazolási időszakban a Barça játékosa lesz. Kattints, ha tudni szeretnéd, miért lenne nagyon jó igazolás a brazil!

Marquinhos a világ egyik legnagyobb védőreménysége, óriási potenciál van benne. Pályafutását a Corinthians csapatánál kezdte, majd a Copa Libertadores megnyerése után 2012-ben 7 millió euróért leigazolta őt a Roma. Az olasz csapatnál 18 évesen már stabil kezdőnek számított, és ekkor robbant be a köztudatba is, majd 2013 nyarán 32 millió euróért megvásárolta őt a Paris Saint-Germain, elhappolva őt a Barcelona orra elől. Három évvel ezelőtt a brazil válogatottban is bemutatkozhatott, és részese volt a brazilok 2016-os olimpiai győzelmének. A katalánok eddig szinte minden egyes átigazolási szezonban érdeklődtek a játékos iránt, és minden évben arról szóltak a hírek, hogy közel állnak a szerződtetéséhez, de végül egyszer sem lett belőle semmi. Most ismét előkerült Marquinhos neve a Barçánál, és sajtóhírek szerint akár 60 millió eurót is adnának érte 2017 januárjában.

Miért lenne jó döntés leigazolni Marquinhost?

Nagyon fiatal, még csak 22 éves, és a világ egyik legjobb védője válhat belőle. A topcsapatok középhátvédjei közül sokak szerint ő a leggyorsabb, valamint 183 cm-es magassága ellenére kiválóan fejel. Emellett, ami a Barçánál a legfontosabb szempont, hajszálpontos labdákat ad, a tavalyi szezont például 93%-os passzpontossággal zárta. Mellette szól még az, hogy nagyon tisztán játszik, a 2015–16-os szezonban 29 meccsen csupán 1 sárga lapot kapott. Marquinhos tehát – e jellemzők alapján legalábbis biztosan – nagyon passzolna a Barcelona játékstílusába.

A legfrissebb hírek szerint Aleix Vidal hamarosan elhagyja a Barcelonát, és akár az ő helyére is érkezhet Marquinhos, mivel jobbhátvédként is bevethető, a PSG-nél többször is játszott már ott, tehát ha érkezne Marquinhos, akkor gyakorlatilag két legyet ütünk egy csapásra, mivel nem kéne jobbhátvédet venni és lenne egy klasszis középhátvédünk is. Ezenkívül Mathieu és Mascherano sem fog még sok évig gránátvörös-kék mezben játszani, sőt elképzelhető, hogy utolsó szezonjukat kezdték meg idén a Barçánál, így a pótlásukat minél előbb meg kéne oldani.

Marquinhost azonban nagyon nem lesz könnyű megszerezni. David Luiz eladásával a PSG-nek jelenleg csak két középhátvédje van Marquinhoson kívül, Thiago Silva és Presnel Kimpembe. Így ha a franciák nem fognak védőt venni télen, szinte esélytelen, hogy még Marquinhost is odaadják a Barçának.

Arról nem is beszélve, hogy a PSG csak óriási összegért cserébe engedné el a brazilt, a hírek 60 millió euróról szólnak. Ha a Barcelona valóban ki fogja fizetni ezt a 60 milliót, akkor ezzel minden idők legdrágább védőjévé tennék Marquinhost. A rekordot jelenleg David Luiz tartja, aki 2014-ben 50 millió euró ellenében költözött Londonból Párizsba.

maxresdefault_1.jpg

Szőkére festett haj: pipa!

süti beállítások módosítása