Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Barcelona - Granada

A címvédő a sereghajtó ellen

2016. október 29. - granculé

elozetes_12.png

Elérkezett a spanyol bajnokság 10. fordulója, ahol a bajnoki címvédő Barcelona egy jubileumi találkozón hazai pályán fogadja a sereghajtó Granada csapatát, ma rendezik ugyanis az 1500. mérkőzést a Camp Nouban. A vendégek mindössze 3 ponttal szerénykednek a tabella alján, de a sok hiányzó és a listavezető Real Madridhoz viszonyított két pontos hátrány miatt nem veheti félvállról a találkozót a hazai csapat. Visszatér a Camp Nouba Samper és Cuenca is, edzői nyilatkozatok, formák, eredmények, érdekességek és egy kis történelem a hajtás után.

A vendégcsapat a Camp Nouban korábban még egy döntetlenre se volt jó, az eddigi mérleg 22 vereség, az utolsó 4 látogatás alkalmával 16 gólt kaptak és egyet sem rúgtak. Messi és Suárez is szeret a Granada ellen játszani, Leo az utolsó 4 összecsapáson 6 gólt szerzett, míg az újdonsült aranycipős az előző kiírás utolsó fordulójában idegenben egy mesterhármassal biztosította be a bajnoki címet a katalán alakulat számára.

Lucas Alcaraz, a vendégek nemrég kinevezett szakvezetője a tegnapi sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a Camp Nouban még a legnagyobb csapatok is sokszor arra kényszerülnek, hogy feladják a játékukat. Úgy látja, az egyetlen esélyük, ha önmagukra koncentrálnak és azt játsszák, amit a legjobban tudnak. Luis Enrique nem keres kifogásokat a sok sérült miatt, úgy véli, elég jó kerete van ahhoz, hogy a kiesőket pótolni tudja és ha birtokolják a labdát, valamint sikerül sok helyzetet kialakítani, akkor otthon tarthatják a 3 pontot.

Iniesta, Piqué és Alba után a keddi elveszített Katalán Szuperkupa-döntőn Mathieu, az egyik edzésen pedig Aleix Vidal is lesérült, és habár Rafinha és Cillessen már rendelkezésre áll, Arda még nem jött rendbe. A számos sérült helyett Luis Enrique Nili, Marlon Santos és Aleñá játékára számít, így őket hívta fel az első csapathoz és a fiatalok végül be is kerültek a meccskeretbe. Vendégoldalon a kapus Ivan Kelavanon felül hiányzik a francia Dimitri Foulquier és az uruguayi Gastón Silva is, de a brazil szélsőhátvéd Gabriel Silva már bevethető. Samperre és Cuencára bizonyára mindenki emlékszik, utóbbi valószínűleg a kezdő sípszótól pályán lehet, de rajtuk kívül a korábbi La Masia növendékek, Oier Olazábal (kapus), David Lombán (védő) és Jon Toral (középpályás) is a Granada csapatát erősítik jelenleg. 

Luis Suárez egy sárgára van az eltiltástól és a következő fordulóban a bombaformában lévő jelenleg második helyen tanyázó Sevillához látogat a csapat, így nem lenne meglepetés, ha a helyén ezúttal Alcácer kezdene. Erre azért is jó esély van, mert az új csatárigazolásra is ráférne már egy önbizalom-növelő gól és erre a célra a Granada ideális ellenfél lehet. A védelem a sérülések ismeretében adott, Iniesta pótlására meg a legnagyobb eséllyel Denis Suárez pályázik, de André Gomes is minden bizonnyal pályára lép majd, aki Busquets helyén is opció lehet.

A keret: ter Stegen, Cillessen - Roberto, Mascherano, Umtiti, Digne, Nili, Marlon - Rakitić, Busquets, Denis, Rafinha, Gomes, Aleñá - Suárez, Messi, Neymar, Alcácer

Várható kezdő: ter Stegen - Roberto, Mascherano, Umtiti, Digne - Busquets (Gomes), Rakitić, Denis  - Messi, Alcácer (Suárez), Neymar

Mérkőzés időpontja: 2016. 10. 29. (szombat), 20:45.
TV: Sport1

süti beállítások módosítása