Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Előzetes: Villarreal - Barcelona

Denis a megoldás a középpályára?

2017. január 08. - granculé

elozetes_24.png

2017 első bajnokiján az El Madrigalban győzelmi kényszerrel lépünk pályára a Villarreal ellen. Az ősi rivális Real Madrid tegnap nyert, így az előnye úgy 6 pont, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. Hangolódj a meccsre blogunkkal!

A két csapat mérlege katalán fölényt mutat, a sárga tengeralattjáró utoljára 2008-ban tudott nyerni (2:1), a katalánok azóta 14 meccsen veretlenek, sőt az utolsó 9 vendégjátékból 6 alkalommal győztesen hagyták el a pályát (9M-6GY-3D). Neymar egyik kedvenc ellenfele a mai, ötször lépett pályára eddig a Villarreal ellen, de csak egyszer maradt gól nélkül.

A hazai szakvezető, Fran Escribá hat próbálkozásból egyszer sem nyert még a Barça ellen. Most úgy látja, lehet ez egy gólnélküli döntetlen is, de amennyiben fegyelmezetten védekeznek és a kapu előtt is végre tudják hajtani, amire készülnek, akkor okozhatnak károkat a Barcelonának.

Luis Enrique egyetért Escribával, ő is úgy látja, hogy a Villarreal képes lehet gondokat okozni nekünk, az asztúriai szakember szerint a meccsen a kulcs a labda feletti kontroll lehet. A hírek szerint ennek oka Rakitić kimaradása, minden bizonnyal Denis kezd majd Iniesta mellett a középpályán.

A hazaiak formája ingadozó, a hétközben a kupa odavágóján 3-1 arányban vereséget szenvedtek a Real Sociedad otthonában, de a hazai teljesítményük a bajnokságban figyelemre méltó, mindössze 5 gólt kaptak, ami a legjobb mutató a ligában. A Villarreal csapatába visszatér az utóbbi időben influenzával küzdő Pato, valamint Víctor Ruiz és Bruno Soriano is.

Mi is vereséggel kezdtük az évet, hétközben a San Mamésben véreztünk el a Bilbao ellen a kupában és a bajnokságban sincs meg a megfelelő egyensúly, nagy kérdés tehát, hogy ma melyik arcát mutatja a csapat. Cillessen továbbra is sérült, Mathieu már edz, de még nem játszik, Vidal kimaradása nem meglepetés, Rakitićé annál inkább. 

Keret: ter Stegen, Masip - Roberto, Piqué, Mascherano, Umtiti, Digne, Alba - Busquets Denis, Rafinha, Iniesta, Arda, Gomes - Messi, Suárez, Neymar, Alcácer

Várható kezdő: ter Stegen - Roberto, Piqué, Mascherano, Alba - Busquets, Denis, Iniesta - Messi, Suárez, Neymar

Mérkőzés időpontja: 2017. 01. 08. (vasárnap), 20:45
TV: Sport1

süti beállítások módosítása