Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Értékelő: Alavés 0-6 Barcelona

2017. február 11. - fcblaurie

ertekelo_31.png

6-0-ás győzelmet aratott a csapat a bajnokság 22. fordulójában, továbbra is üldözve az éllovas Real Madridot. A játékosok értékelése a cikkben!

A baszkok ma meglehetősen gyengén muzsikáltak, a fáradtnak tűnő ellenféllel szemben így kiemelkedő teljesítmény nélkül is sikerült hat gólos különbséggel nyerni.

Az első találat ugyan sokáig váratott magára, utána viszont gyorsan jött a második, ráadásul történt mindez a félidő hajrájában – innen szép a győzelem, szokták mondani.

Nagyjából egy óra elteltével aztán kiszakadt a gólzsák, Messi, Rakitić, Suárez, valamint a hazaiak részéről Alexis is bevette Pacheco hálóját, a 0–6-os végeredmény a 67. percben alakult ki.

40950513.jpg

Mint utólag kiderült, ekkor jobb lett volna, ha a játékvezető lefújja a meccset. A hajrában ugyanis egy ártalmatlan szituációban Theo Hernández értelmetlen módon méterekről vetődött be egy labdáért, közben pedig sajnos Aleix Vidal lábát is elsodorta. A katalán játékos sérülése a képek alapján rendkívül súlyos, könnyen lehet, hogy az ő szezonja – ami egyébként nemrég kezdődött – ezzel véget is ért, ráadásul Sergi Roberto eltiltása miatt így elfogytak a jobbhátvédek a kupadöntőre.

Luis Enrique cseréit ma sem értettem, több gólos vezetésnél alapembereket hozott be, pedig pályára küldhette volna a 19 éves Carles Aleñát is. Mindezt úgy, hogy a Barcelonának kedden Párizsban van jelenése. A foci pedig veszélyes sport, ha nekem nem hisztek, kérdezzétek meg Vidalt.

c4zokwbwiaedp4t.jpg

Emellett azt sem értettem, hogy Digne miért találta magát a védelem közepén. A labdarúgás mindig tartogat magában meglepetéseket, ezzel az alkattal azonban úgy gondolom, a francia aligha fog meghonosodni a védelem tengelyében.

Egyéni értékelések:

ter Stegen: 7 - Ritkán jutott el a kapunkig az Alavés, ha mégis, akkor helyén volt a német, hozzátette a magáét a győzelemhez. Az első félidőben rendkívül fontos bravúrt mutatott be Hernández sprintje után.

Vidal: 7 – A vezető gólnál ő szolgálta ki Suárezt, és ahogy szokta, most is sokat segítette a támadásokat, noha kisebb hibák azért becsúsztak a játékába. Becsúszott Theo Hernández is, a történtekről fentebb már írtam.

Kitérő: Aleix Vidal egész karrierje olyan, mintha hullámvasúton ülne. Ugyanez elmondható eddigi barcelonai pályafutásáról is. Érkezése után fél évig nem játszhatott (az átigazolási tilalom miatt), aztán fél szezonon keresztül vagy játszott, vagy Alves miatt a padot koptatta – inkább az utóbbi volt jellemző. A következő (tehát a mostani) szezon nagy részét a lelátón töltötte, aztán az újév környékén kapott némi bizalmat Luchótól, és talán nem túlzás azt állítani, hogy bombaformában tért vissza a pályára. Most pedig jött ez. Az eddigiek alapján azonban biztosak lehetünk benne, hogy a katalán fiatalember ezután sem fogja feladni. Mi mindenesetre minden jót, de legfőképpen gyors felépülést kívánunk neki.

c4z1c4jueaaajha.jpg

Umtiti: 6 – Nem állították nagy feladatok elé a ballábas francia védőt, de azért megtette a magáét. Jó szokásához híven ezúttal is alig akadt eladott labdája.

Mathieu: 7 – Nem lehet panasz a ballábas francia védő teljesítményére, sokat volt játékban, és egész jól osztogatott hátulról.

Digne: 5 – A ballábas francia védőnek voltak kisebb hibái, az első félidő legnagyobb hazai helyzete előtt például csúnyán lefutották, viszont akadt egy komoly mentése is. A támadások segítésében továbbra sem kiemelkedő. A védelem közepén való szerepeltetését nem tudom hova tenni.

Rakitić: 6 – Nagy gólt rúgott a hosszú felsőbe, és más jó pillanatai is akadtak. Ez talán még nem a csúcsforma, de az elmúlt időszak gyengélkedései után mindenképpen jó iránynak mondható.

40950507.jpg

Busquets: 7 – Tanárian játszott, ez az igazi Sergio Busquets. Az idő múlásával azonban játékán már kevésbé látszott az igyekezet.

Gomes: 6 – Sokat futott, jó helyen volt nála a labda, néha viszont hosszú percekre eltűnt.

Messi: 7 – A szokásos módon játszott, a gól is összejött neki.

Suárez: 8 – Két gólja és két gólpassza magáért beszél, emellett voltak apró bénázásai is, ezeket is megszokhattuk tőle már.

Neymar: 6 – A brazilok legfényesebb csillaga ez alkalommal nem volt egyben a Barça legfényesebb csillaga is, de azért megrúgta a maga gólját. Voltak könnyelműsködései, elveszített labdái is, ez sem újdonság.

Iniesta: 6 – Kb. fél órát kapott, jó volt újra a pályán látni. Nyilván nem váltotta meg a világot, de erre most nem is volt szükség.

Alba: –

Sergi Roberto: A középpályára küldte be Luis Enrique, Vidal sérülése miatt azonban minden bizonnyal nem sokat fog ott szerepelni a közeljövőben.

Alavés 0-6 Barcelona
G.: Suárez (37., 67.), Neymar (40.), Messi (59.), Alexis (64. - öngól), Rakitić (65.)

40950591.jpg

Bala

süti beállítások módosítása