Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Messi: "A legfontosabb most számomra, hogy felépüljek!"

Hosszú interjú Messivel

2015. október 23. - fehertamas

messiinterju.pngEgy Yahoo Sportsnak adott exkluzív interjúban Guillem Balague, spanyol sportújságíró kérdezte Messit többek között a sérüléséről, a második fiának születéséről és arról, hogy van-e rivalizálás közte és Ronaldo között.

Guillem Balague: Milyen volt a második fiad, Mateo születésének a napja? Milyen érzések kavarogtak benned? 

Leo Messi: Olyan nap volt, amiben rengeteg különféle érzelmet éltünk át, én és a családom, de mindent összevetve hatalmas öröm volt Mateo érkezése. 

GB: Milyen egy átlagos nap Lionel Messi életében? 

LM: Ugyanolyan, mint akármelyik más sportolóé. Részt venni a napi edzéseken, majd a nap többi idejét ugyanúgy töltöm, mint bármely más ember: családdal, barátokkal. 

GB: Változott valami a futballhoz való hozzáállásodban Thiago, majd Mateo születését követően? 

LM: A foci szempontjából nem sok változás történt, de mint mindenben, a játékban is felelősségteljesebb lettem, miután a gyermeknevelés nehézségeivel is szembe kellett néznem. 

GB: Egy korábbi cikkemben megírtam, hogy a hozzád hasonló versenyző sportolóknak minden vereség felér egy apró halállal. Volt már rá példa, hogy zokogtál egy vesztes meccset követően. Hogyan állsz a vereséghez most, hogy apa lettél? 

LM: Még mindig ugyanúgy: az én esetemben a két dolognak nincs köze egymáshoz. Még mindig utálok meccset veszíteni, de most már tudom, hogy ha hazaérek akkor a fiammal töltött idő enyhíti a fájdalmat. 

GB: A futball világa néha egy távoli, kifordított világnak tűnik. Hatalmas viták robbanhatnak ki apróságokból, hazugságok és pletykák keringenek, mintha alapvető igazságok lennének, és sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak kis dolgoknak. Nem érzed néha úgy magad, mint egy fiú az őrültek házában? 

LM: De igen. Sajnos egy olyan társadalomban élünk, ami 1000 km/h-s sebességgel zakatol, a sport, tehát a futball is sokaknak egy menedéket jelent a magánéletében őt körülvevő problémákból, ezért olyan nagyra.

GB: Más téma: a játékod folyamatosan változik az elmúlt években, gyakran visszatérsz a középpályára szervezni a játékot, még ha ez a góllövés kárára is megy. Tudatos lépés ez tőled, vagy egy természetes fejlődés? 

LM: Nem tudatos, és a továbbiakban sem lesz az. Azt csinálom minden mérkőzésen amit az adott szituáció elvár, hogy segítsem a csapatomat. Vannak olyan esetek amikor hátul kell segíteni, és van olyan, amikor az a legjobb a csapatnak, ha elől vagyok és gólokat próbálok lőni. 

GB: Segít neked motivációs szempontból, hogy Cristiano Ronaldo is ugyanabban a korszakban játszik amelyben te?

LM: Ez is egy olyan dolog, ami nem igaz, de az emberek elő szeretettel hangoztatják. Sosem mérem össze magam vele, és úgy gondolom, hogy ő sem teszi ezt velem. Engem elsősorban az motivál, hogy segítsem a csapataimat, ezen dolgozom. 0998906001445096579_filepicker.jpg

GB: Mit gondolsz arról, hogy az emberek úgy tartják, a te viszonyod az Argentin nemzeti válogatottal egy kicsit se veled, se nélküled kapcsolatra hajaz?

LM: Nem tudom mit gondoljak erről, én úgy tudom, hogy azért az argentin lakosság nagy része, bár szenvedélyes a focival kapcsolatban, de tiszteli a sztárokat akik képviselik a nemzeti csapatot. Természetesen vannak olyanok, akik nem értékelik amit teszünk a válogatottért, de rájuk sem "haragszom", hiszen meg van a joguk a véleményalkotáshoz. 

GB: Hogyha választhatnál egyetlen játékost az egész futballtörténelem minden érájából, hogy a mostani argentin válogatottban játsszon, kit választanál? 

LM: Nehéz egyet választani, hiszen többen is vannak. Csak egyet megjelölni pedig tiszteletlen lenne a többi legendás játékossal szemben. A világ tudja, hogy kik voltak a nagy érák nagy játékosai... Közülük válogatnék. 

GB: Azt beszélték egy időben, hogy megváltoztattad a diétádat, vagy az edzési módszereidet. El tudnád mondani, hogy mik voltak a változások és miért volt szükség rá, hogy megejtsd őket? 

LM: Ez is egy olyan dolog, amiről sok hamis információ elhangzott már. A diétám megakadályozza, hogy egyek olyan dolgokat, amik nem segítik a fejlődésem. Ezen kívül nem volt semmi különleges változtatás sem ebben, sem a fizikai edzésemben. 

GB: El tudod képzelni magad egy másik bajnokságban játszani? 

LM: Soha sem gondolkozok a távoli jövőn, inkább a jelenre fókuszálok. A pillanatnak élek és ebben a pillanatban Barcelonában játékosa vagyok, a Spanyol Bajnokságban, ebben a városban van a családom és az életem és jól érzem magam itt. 

GB: Követed a focit a tévében is? 

LM: Igen, nagyon élvezem a tévében nézni a meccseket.

GB: Azt mondtad nekem egyszer, hogy valamikor majd elolvasod a 'Messi' című életrajzi könyvnek legalább az első fejezeteit (Ezt a könyvet Guillem Balague írta, és az első életrajzi könyv volt, ami Messiről készült - a szerk.). Miért tennéd, ha már úgyis tudod a történetet? Szeretsz visszatekinteni? Vagy magadról olvasni? 

LM: Határozottan nem a válasz mindkét kérdésre. Mint már mondtam a jelenben élek, nem szokásom a múltba tekintgetni. 

kepkivagas.JPGGuillem Balague és Messi

GB: Miről álmodozol, amikor ébren vagy?

LM: Nem vagyok egy álmodozó típus. A célom, hogy harmóniában éljek a családommal. Természetesen vannak különféle terveim, de azok személyes dolgok. 

GB: Amikor a pályára lépsz, kit szeretnél lenyűgözni a teljesítményeddel? A szurkolókat, a fiaidat, az apádat, vagy a feleséged? Ki az akitől leginkább várod, hogy azt mondja egy meccs után: "Jó voltál"?

LM: Senkit nem akarok lenyűgözni, mert nem ezért játszom. Azért játszom, mert szeretek, és mert ez a hivatásom. Azonban, ha jobban belegondolok, azért azt szeretném, ha a fiaim megértenék mit csinálok. 

GB: Mit éreztél, amikor megsérültél? Mire gondoltál? 

LM: Nagyon különös érzés volt, nem olyan, mint amilyenek eddig. Tudtam egyből, hogy nem egy egyszerű sérülés, hanem komolyabb. 

GB: Hogy érzed magad ma? 

LM: Elszánt vagyok, haladni akarok a rehabilitációmmal. Sérülés miatt nem játszani a legrosszabb érzés egy sportoló életében. Én azonban most máshogy kezeltem ezt az egész dolgot, a legelejétől tudtam, hogy komolyabb sérülésem van, ami hosszabb kezelést igényel majd. Azóta csak az lebeg a szemem előtt, hogy 100 százalékos egészségi állapotba kerüljek. 

GB: Mikor fogsz legközelebb focilabdához érni? 

LM: Amikor úgy érzem, hogy már képes vagyok rá és a doktorok is megengedik. Minden nap fejlődök, új célokat tűzök ki. Legszívesebben már vasárnap játszanék, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem. Amikor a rehabilitációm teljes lesz, egyből visszatérek a pályára. messi12.jpgInterjút készítette: Guillem Balague. Megjelentette: Yahoo Sports. Forrás: https://uk.sports.yahoo.com/news/exclusive--guillem-balague-talks-to-lionel-messi-about-injuries--family-and-ronaldo-122936363.html

süti beállítások módosítása