A katalán SPORT exkluzív interjút készített a Barcelona brazil válogatott középpályásával, Rafinhával. Kérdezték őt a kapus posztról, a családjáról és Thiago távozásáról is.

Egyik nap beszélgettem édesapáddal, és azt mondta, hogy sose tudja, hogy komolyan beszélsz-e vagy csak viccelsz.

[Mosolyog]. Igen, egy nagyon vidám, sokszor viccelődő embernek tartom magam. Boldogan közelítek meg mindent az életben. De amikor a dolgok komolyra fordulnak, akkor természetesen én is tudok komolyan viselkedni.

Amikor próbajátékon voltál a Barçánál, Mazinho [Rafinha apja] először azt mondta, hogy nem sikerült.

Igen, mi egy sokat tréfálkozó család vagyunk [nevet]. A próbajátékom után odajött hozzám, és mondta, hogy nem igazolnak le. És hogy nem akarnak engem, nem számolnak velem a jövőben. Most képzeld el, milyen lehetett ez egy 12 éves kisfiúnak, hát majdnem összetört a szívem. Aztán öt perccel később édesanyám felhívott, és mondta, hogy csak vicc volt, és szerződtetni fog a Barça. Együtt tervelték ki a megviccelésemet.

A testvéred, Thiago is szerepet vállalt benne?

Ő ekkor arrébb ment egy kicsit, és csak úgy szakadt belőle a nevetés. Előtte meg csak bámult fel az égre, próbálta visszafojtani. De aztán... képzelj el egy 12 éves fiút, aki akkor tudja meg, hogy mostantól a Barcelonában fog játszani. Az felbecsülhetetlen volt.

Mi volt az első dolog, ami eszedbe jutott, amikor tudatosult benned, hogy a Barça szerződtetni fog?

Egy gyereknek ez egy álom volt. Előtte azt gondoltam, hogy ez lehetetlen küldetés, mert másfél évvel ezelőtt még kapus voltam. És mindig is az akartam lenni. Tehát amikor sikerült a próbajáték, azt gondoltam: Mi folyik itt? Ez nem lehet igaz.

Akkor elveszítettünk egy remek kapust?

Hát, nem igazán, mert túl alacsony vagyok ahhoz. Habár majdnem két méter magas vagyok... Nem, csak viccelek, de szívesen lennék akkora! Ha olyan magas lennék, most biztos a kapuban játszanék. A tavalyi szezonban egyébként mindig ott maradtam edzés után, a többiek pedig kapura lőttek nekem.

Miért akartál kapus lenni?

Emlékszem a mezeimre, amikor még gyerek voltam. A kapusmezek milyen jól néztek, tejóég! Azok a színek, a kesztyűk... Minden hihetetlennek tűnt. Az egyik kedvenc kapusom Richard Dutruel volt a Celta Vigóból, nagyon jól védett. Brazíliában, a Flamengo csapatában először kapus voltam, majd amikor Spanyolországba mentem, akkor is a kapuban voltam. De aztán ez később megváltozott.

A családtagjaid Rafának hívnak. Honnan jött a Rafinha beceneved?

Amikor a Barçához kerültem, azt akartam, hogy Rafinhának nevezzenek. Amikor gyerekként mezeket rajzoltam, mindig Rafinhát írtam rájuk. A barátaim Brazíliában is mindig Rafinhának hívtak, és megkedveltem ezt a nevet.

Brazíliában sok nyarat azzal töltöttél, hogy strandfociztál a testvéreddel, édesapáddal, és olyan legendás futballistákkal, mint például Donato... Milyen emlékeid vannak ezekből az időkből?

Sok egykori futballistával játszottunk együtt. Nem csak strandfociztunk, minden labdajátékot kipróbáltunk édesapámmal, de legfőképpen a testvéremmel, Thiagóval.

Ki volt a jobb kettőtök közül abban az időben?

Thiago, mindig ő volt a jobb. Ő volt a sztár.

Nem piszkált néha?

De, néha igen [nevet]. De mindig volt bennem versenyszellem és kiálltam magamért, ha úgy hozta a helyzet. Mindig 2v1-ben játszottunk. Apám és én Thiago ellen, vagy Thiago és én az apám ellen.

És általában ki nyert?

Mindig hagyták, hogy én nyerjek, mert még kicsi voltam, és ha nem én nyertem, elkezdtem sírni. Mindig nyerni akartam. Addig nem hagytuk abba a játékot, amíg én nem nyertem [nevet].

És Mazinho?

Ő jó apaként csak félgőzzel játszott, mindig hagyott nyerni.

Most már te és a testvéred is felnőtt. Melyikőtök hasonlít leginkább Mazinhóra?

Bizonyos szempontból a testvérem. Thiago sokkal komolyabban veszi a dolgokat, mint én. A testvérem személyisége jobban hasonlít apáméra, de azért én is sokat örököltem belőle.

És mint futballista?

Mindannyian más stílust képviseltünk a pályán. Apám rendkívül technikás volt, és emellett védekezésben is nagyon jó volt. Védekező középpályás volt, mi pedig inkább támadni szeretünk. Szeretünk trükközni a labdával.

Kiben a legerősebb a küzdőszellem a családban?

Hú, hát nem is tudom... Az egész családunkra jellemző a győzni akarás. Ez egy nagyon jó tulajdonság, nem? A szüleink plántálták bele ezt a fejünkbe. De ha választanom kéne ötünk közül... akkor édesanyámat mondanám [nevet].

Valeria a fekete bárány a családban...

Igen, igen, szerintem benne a legerősebb a versenyszellem, régen röplabdajátékos volt.

Egyszer volt, amikor te és Thiago egyszerre voltatok pályán a Barçában a BATE ellen. Milyen érzés volt?

Egy álmunk vált valóra. Ez egy olyan dolog, amiről mindig is álmodtál, de sose gondoltad volna, hogy valóra válik. Fantasztikus érzés volt mind nekünk, mind pedig a családnak. Felhívtak a nagycsapathoz edzeni, és azzal a gondolattal mentem oda, hogy akár a keretbe is bekerülhetek... és a végén mindketten ott voltunk a pályán. Álomszerű volt.

Aztán Thiago úgy döntött, hogy elhagyja a Barçát. Hogy élted meg, amikor közölte veled: 'Rafa, el fogok igazolni'?

Tudtam, hogy a karrierje szempontjából egy fontos lépés volt. Mindenben támogatom őt. Szerintem jó döntést hozott, amikor elhagyta a Barçát.