Magyarország első számú FC Barcelona szurkolói oldala

Startol a Bajnokok Ligája!

2016. szeptember 12. - fehertamas

cl.pngHolnap újra felzendül majd a Camp Nouban a Bajnokok Ligája jellegzetes himnusza. A legrangosabb európai sorozat idei kiírásában a Barcelona a C csoportba került, ahol szembe kell majd néznie a Manchester Cityvel, a Borussia Mönchengladbachal és a Celticcel. A tovább mögött gondolatok a sorsolásról és a komplett menetrend. 

A skót Celtic ellen nyitja meg a BL menetelést a katalán gárda, mely szép eredményeket mutathat fel (a BEK-et is beleszámolva): nyolcszor jutott az elődöntőig, hét finálét játszott, melyből ötöt meg is nyert, legutóbb az előző előtti szezonban. Az idei kiírást sem indítja kisebb ambíciókkal, miután tavaly a negyeddöntő ideje alatt pont hullámvölgybe került a Barca és búcsúzott is, most végső győzelemmel hoznák helyre az akkori megcsúszást. 

Ám ehhez még sok akadályt kell sikerrel vennie, hosszú út vezet az idén a walesi fővárosban, Cardiffban lejátszandó döntőig, először a csoportkör küzdelmein kell átverekednie magát Luis Enrique alakulatának. A teljes menetrend: 

  • Szeptember 13: Celtic, Camp Nou
  • Szeptember 28: Borussia Mönchengladbach, Borussia Park
  • Október 19: Manchester City, Camp Nou
  • November 1: Manchester City, Etihad stadium
  • November 23: Celtic, Celtic Park
  • December 6: Borussia Mönchengladbach, Camp Nou

ELŐZETES HOLNAPRA A pontszerzéses párharcok holnap kezdődnek tehát a Celtic ellen. A Barcának és a skótoknak, mint két régi ismerősnek, van mit felidézni a múltból, hiszen az elmúlt 5 szezonban már harmadjára sorsolják őket ugyanabba a csoportba. A 2012-13-as szezonban egyszer a Blaugrana, egyszer a Celtic kerekedett felül, utóbbi egy negatív szempontból emlékezetes mérkőzésen, ahol egyszerűen semmi nem jött össze az akkor Tito Vilanova által irányított alakulatnak, s minden a skótoknak. A következő idényben, Tata Martino Barcájával is összefutottak, s a Celtic Parkban akkor sem volt könnyű, bár akkor Fabregas egyetlen góljával papíron is jobbnak bizonyult a katalán csapat. A Camp Nouban rendezett mérkőzésen már könnyedén esett túl a Barcelona, még Messi hiányában is, Neymar első gránátvörös kék mezben szerzett mesterhármasával. 

A mostani találkák eltérőek lehetnek a múltbéliektől azonban, hiszen az egykor Liverpoolt bajnoki ezüstéremig kormányzó Brendan Rodgers vezetésével Barcelonába érkező Celtic már másmilyen, inkább labdabirtoklásra épülő támadójátékkal játszik, méghozzá eredményesen. A Barcának azonban pont az ilyen alakulatok ellen megy a legjobban a szekér, úgyhogy a skót alakulatnak talán muszáj lesz leporolni a régi taktikákat. Mindenesetre érdekes lesz látni, milyen stratégiát hoz magával a Celtic holnap a Camp Nouba. 

A másik két párharcot a visszatérés fémjelzi majd leginkább, Pep Guardiola nevelőegyesületéhez való visszatérése már nem az első alkalom lesz, viszont Ter Stegen most először néz szembe azzal a csapattal, amelynek 5 éves korától 22 éves koráig tagja volt, előbbi azonban - érthető okokból - mégis érdekesebb téma lesz. 

Új klubjánál mindenki forradalmat vár jelenlététől, s az első igazán komoly megmérettetése pont a Barca ellen jöhet majd el Pep Guardiola manchesteri csapatának. Luis Enrique már egyszer legyőzte barátját, mikor a 2014-15-ös szezonban a BL-elődöntőben a Bayern ellen csaptak össze, most kisebb a tét, mégis pikáns párharcoknak nézünk elébe. A Borussia Mönchengladbach elleni csatákat nem lesajnálva, a fiatalos szellemben épülő német csapat ellen előreláthatóan könnyebb dolga lesz a Barcának, mint a City ellen. 

A katalánoknak papíron kötelező a továbbjutás, legyen az az első, vagy a második helyen - ha esetleg Pep új klubjával meg is nehezítené a dolgát. A csoportkör izgalmai holnap kezdődnek tehát és decemberig tartanak. | Fehér Tamás

süti beállítások módosítása